Üdvözlünk minden kedves látogatót a Katicáknál!

“Isten minden kis tücskének akad hely a kórusban.
Némelyik hangja mély, a másiké magas.
Megint másik hangosan ciripel a telefondróton,
és aki csak tapsolni tud olyan is akad.”
Margaret Martle

Egy kis történet a fenti idézetről másképp;     A vízhordó…


Dr. Hegyi Ildikó:  A nevelés tízparancsolata – Előszó /értékes mondanivalóval/


Nálunk olvashatóak versikéink, mondókáink, meséink. Énekelhetők énekeink, dalos körjátékaink, és pár izgalmas, képességfejlesztő játékunk is megtalálható, amit otthon is játszhat az egész család.

Reméljük sikerül örömet, értékes és egyben kellemes perceket ajándékoznunk.

Üdvözlettel: Kati néni, Móni néni, Zsuzsi néni

Aktualitások

Minden családnak pihenésben és élményekben gazdag szép nyarat kívánunk!

A sulisoknak pedig sok barátot, kedves tanítónénit és jövőre is velünk maradtok, ha be néztek hozzánk, ha nem, akkor mi nézünk be hozzátok!:o)


2010.június


A VÍZ VILÁGNAPJA 2010. MÁRCIUS  22.


Március 22. a víz világnapja 1994 óta, mivel az ENSZ közgyűlése így határozott többek javaslatára, ugyanis sokan belátták, hogy ránk köszöntött a „vízválság” korszaka. Tudatosan kell gazdálkodnunk ivóvíz készleteinkkel, különben bajok lesznek, mivel víz van elég, csak nem tudunk helyesen „fogyasztani”.


Valóban fontos a víz és örvendetes, hogy szenteltünk egy napot az évben a vízzel kapcsolatos figyelem felhívásra, mégsem hiszem, hogy értéke szerint becsülnénk.
Gondoljunk csak bele, hogy például áramszünet esetén micsoda pánikroham fog el saját lakásunkban – pedig áram fejleszthető. Ugyanez a helyzet, ha nincsen vezetékes gáz, főleg télen. Ezt most volt módja a lakosság „szerencsés” részének megtapasztalni. Ám a gáz is helyettesíthető a háztartásban. És a víz? A víz nem. Esetleg szennyezett esővízzel, de nem a tizedik emeleti panelban. A víz az egyetlen tényező a háztartásunkban, ami nem pótolható. Ám az ember ugyebár olyan, hogy amíg van valami, addig nem fontos. Nem kell messzire mennünk, mindjárt itt van a Duna. Egyes kutatók külön örömet lelnek abban, hogy a folyóból mintát vesznek, és ebből állapítják meg többek között a lakosság drog- és gyógyszerfogyasztási szokásait.

kárókatona

A mellékelt fotón pedig egy szerencsétlen kárókatonát láthatunk pár sirály társaságában, amint a folyóba ömlő szennyvízből szemezgetik az „ínyencségeket”. :( A túlparton a Parlament. Szerencse, hogy az ENSZ a 2005-2015 közötti időszakot a „Víz az életért” cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította…!!!

Apropó, tisztázzuk gyorsan, csak úgy iskolásan, mi is a különbség az ásványvíz és a gyógyvíz között! Az ásványvíz mély, tiszta rétegekből jut a felszínre, gyakorlatilag oldott ásványokat tartalmazó ivóvíz. A gyógyvíztől annyiban különbözik, hogy alacsonyabb az ásványi anyag tartalma. A forrásvizek viszonylag fiatal vizek és az ásványi anyag tartalmuk alacsony, ezért mindennapi fogyasztásra ezek a leginkább alkalmasak, hiszen az sem jó, ha túlzott mennyiségben viszünk be szervezetünkbe ásványi sókat. Ennyit röviden az élettani hatásáról, egyszóval igyunk forrásvizet, a klóros csapvizet meg felejtsük el.

a víz  különleges kincs

Azt meg ne felejtsük el, hogy a víz különleges kincs. Gyakorlati oldaláról nézve nem más, mint két hidrogén és egy oxigén. Színtelen és szagtalan. A négy alapvető természeti elem egyike. A természet körforgásának alapja. Az ember testének 70%-a, agyunk majdnem 90%-a és bolygónknak közel háromnegyed része. Itt fejlődött először élet. Van belőle édes, sós és savanyú is, van gyógyító és tisztító víz, lágy és kemény. Használható külsőleg és belsőleg egyaránt. Lehet álló víz, folyó, vagy éppen zuhogó. Szilárdan, folyékonyan, légneműen, földön, föld alatt, levegőben létezik. Az egyetlen olyan elem a Földön, amely mindhárom halmazállapotban megtalálható. Víz a felhő, az eső, a hó és a jég is. Valamennyi formája életünk nélkülözhetetlen része, mindennapjaink láthatatlan kísérője. Olyan, mint a levegő…

Játszva tanuljuk a hónapokat :)


2010. január

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!





Honnan tudok karácsonyra élő fenyőt kölcsönözni?

HuMuSz Ház, 1111 Budapest, Saru u. 11.
Telefon: (1) 386 26 48

Környezetbarát háztartás
Kölcsönözzön élő fenyőt!
Az Oázisban vásárolt élő (cserepes) fenyőt visszahozhatja, és levásárolhatja a fa árának felét.

Az akció keretén belül az Oázis Kertészetben vásárolt cserepes fenyőt 2010. január 2-10. között lehet visszahozni.
A fenyőfa árának 50 %-át a fenti időszakban az eredeti nyugta bemutatása esetén lehet levásárolni.
Annak érdekében, hogy a fenyőfa jobban elviselje a szabadtéri és a szobahőmérséklet közötti hirtelen hőmérséklet különbséget, a következő szempontokat igyekezzen betartani:
1. Díszítésig tartsa hűvös (lehetőleg fagymentes) helyen, a szobába fokozatosan vigye be, előbb a garázsban vagy a folyosón tárolja. Így nem sokkolja a fát a hirtelen hőmérséklet különbséggel.
2. A szobában a fűtőtesttől a lehető legtávolabb helyezze el.
3. Kevés vízzel öntözze, de a fa földjét tartsa nyirkosan, kerülje a túlöntözést, még ha a levelei olykor hullanak is. A szobában a levegő páratartalmának növelésével biztosíthat jobb körülményeket a fának.
4. Vigyázzon a fa épségére, ügyeljen arra, hogy ne gyulladjon meg. Hagyja meg a fa rügyet, ágait, hogy az majd tovább növekedhessen. Ne fújjon rá műhavat, és visszaváltáskor szedje le róla a díszeket, papírokat. Sérült, halott fát nem áll módunkban visszavásárolni.
5. Az Ünnepek utáni „lebontást” követően visszaváltásig, vagy kiültetésig tartsa hűvös (lehetőleg fagymentes) helyen. Fontos, hogy a szabadtérre fokozatosan vigye ki. Visszaváltás előtt lazán kötözze át és takarja be pokróccal vagy műanyag zsákkal, és így hozza a visszaváltás helyére.
6. Amennyiben megtartja a fát, akkor a fagyok után ültesse ki. Legalább 40 – 80 cm átmérető ültető-gödör szükséges a fának Ültetéskor használjon jó minőségű földet, szerves trágyát, a fa gyökérnyaka a felszínnel egy szintben legyen. Ültetést követően a fának sok vízre van szüksége, így alaposan és gyakran kell öntözni, főleg a nyár folyamán. Lehetőség szerint a fa körül a talajt fakéreggel, lombbal, vagy ágnyesedékkel takarja, hogy a földje tovább nedves maradjon.

http://www.oazis.hu/aruhaz/pasaret

Zenés beszámoló Állatkerti Sétánkról:)


Mindez itthon a szőnyegen:)




Állatok Világnapja 2009 október 04
pandák veszélyben
Úsztunk!!!!…a boldogságban 2009 szeptember 17 csütörtök Első alkalom
A gyerekek nagyon bátran viselkedtek, ügyesek voltak. Örülünk, hogy az első benyomás ilyen jól sikerült. Pár kandikép a minőségért bocsánatot kérek telefonnal készült. De jól látható, hogy a gyerekek jó kezekben vannak és élvezik a foglalkozást.
További képek a Picasa.com képalbumunkban találhatóak a gyerekekről!
DSC01227
DSC01229
DSC01228

DSC01233

DSC01235
DSC01238

DSC01237

DSC01231
plakat_emh_a3

„Szokásaid változzanak, ne az éghajlat!”

Az éghajlatváltozást már közvetlenül érzékeljük: olvadnak a sarki jégsapkák, emelkedik a tengerek vízszintje, forróbbak a nyarak és gyakoribbá váltak a szélsőséges viharok, pusztító árvizek. A klímaváltozás egyre súlyosabb károkat okoz, hatása zavarja természetes környezetünk működését, egyre több növény- és állatfajt fenyeget a kihalás veszélye.

Az éghajlatváltozás mindenki problémája, és mindenki részese a megoldásnak. Az éghajlatváltozás elleni harc megnyeréséhez a társadalom egészének és minden egyes tagjának hozzá kell járulnia. A mindennapi életünkben tett apró változások is segítik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését anélkül, hogy az befolyásolná az életminőségünket. Otthonaink fűtése és energiafelhasználása, közlekedési eszközeink megválasztása, vásárlási és táplálkozási szokásaink a változtatás fő területei, ahol pozitív lépéseket tehetünk.

Tégy a környezetedért! rajzpályázat

Nagycsoportosok lettünk! 2009 szeptember

repülés

Nagyon fontos, hogy hagyjuk repülni Őket, saját tempójukban, engedjük hogy saját erejükből oldják meg azt, amire már képesek!

Nem katica, hanem egy pillangó meséje jól példázza mi lesz, ha idő előtt adunk segítséget és nem várjuk ki az érési folyamatot egy bizonyos képességnél, vagy olyat várunk el amire gyermekünk nem képes.

Tudom nem könnyű, de minden önállóan megoldott helyzet vagy feladat, “probléma”,  lehetőség, illetve kapu egy új lépcsőfokhoz és ilyenkor nemcsak fejlődik az épp aktuális készség, képesség, hanem mindez segíti a gyerkőc személyisége egyik legfontosabb tartópillérének kialakulását az ÖNBIZALMÁT.

A hitet, hogy ő képes saját maga változtatni környezetén, megoldani az eleinte megoldhatatlannak tűnőt, és ebben rejlik a csoda. Mi mindvégig mögötte állunk, érzelmi biztonságot nyútva, hogy bátran, örömmel, érdeklődve,  fedezhesse fel az Őt körülvevő világot.

A pillangó meséje

Bizonyosan minden kis katicának sok mesélni valója van a nyárról, reméljük mindenki sok-sok érdekes élménnyel lett gazdagabb és ezeket a csodás történéseket mihamarabb meg is oszthatjuk egymással! :)

Egy nyári versikét szeretnék megosztani mindenkivel és remélem mindenkinek akad kép a fejecskéjében, amit szívesen rajzolgat a nyári szünet eseményei közül. Merthogy a szemünkkel is csodás fényképeket készíthetünk, ami mindig is ott marad majd szép, kedves emlékként nekünk.

Nemes Nagy Ágnes

Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De jobb lesz, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég,
ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó:

ez volt a ház, ez volt a tó.

nyarirajz

Végül egy kis játék, merthogy nemsokára itt az ovi, kezdetnek éppen megfelelő:)

Anya vagy apa vagy nagyobb testvér olvassa fel Neked a fenti verset, ha kedved van meg is tanulhatod, de csak a játék után! ;-)

Tehát egyszer elmondják, elolvassák Neked és te próbáld megtalálni mi az ami elhangzott a versben, de a képet rajzoló gyerek elfelejtette odarajzolni. Kíváncsi vagyok kinek mennyit sikerül megtalálnia első hallásra, ehhez fontos, hogy figyelj arra, aki a verset mondja Neked.

Ha kedved van utána készíthetsz egy igazán pontos rajzot is, amin minden rajta van, amit a versben is hallottál.

Jó játékot kívánok!



Élményekben gazdag, kellemes nyarat kívánunk minden Családnak!

Katicás

Itt a tavasz!

ajand42

Tavaszi szél….

Bükkös patak, Pilisszentkereszt


Köszönöm Nektek, hogy Veletek lehettem!

Szeretettel és rendíthetetlen hivatástudattal: Kata


Egy válasz to “Üdvözlünk minden kedves látogatót a Katicáknál!”

  1. Pölcz Boglárka mondja:

    Kedves Óvónők!

    Nagyon szeretném tudni, melyik óvodában működik ez a szuper csoport.

    Köszönettel:

    Pölcz Boglárka

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.